Abroncsfüggők

Gymkhana 9. - lepusztult ipartelepen füstölnek a fenegyerek abroncsai

2016. szeptember 14. 08:58 - butsi77

A rallykrossz és gymkhana világsztár Ken Block legújabb, hajmeresztő jeleneteket ezúttal sem nélkülöző videóját egy lepusztult ipartelepen vette fel.

gym9_video_thumb.jpg

A legújabb Gymkhana videójában a FIA rallykrossz világbajnokságban is versenyző Ken Block a 8. részhez hasonlóan ezúttal is a 2 literes, 600 lóerős motorral felszerelt, összkerékhajtású Ford Focus RS RX kormánya mögött, Toyo abroncsokon mutatja be szédítő trükkjeit. A neves abroncsgyár ettől az évtől támogatja a világsztárt.

Mint ahogy az új videóról nyilatkozott: szerettem volna visszatérni a gyökerekhez, ezért döntöttünk a mostani helyszín mellett. De mint mindig, most is hozzátette: senki ne próbálja meg utánozni.

Szólj hozzá!

Prémium autógyárnak szállít a Nexen

2016. szeptember 13. 08:10 - butsi77

Akárhogy is nézzük, óriási eredmény az 1942-ben alapított koreai abroncsgyártó, a Nexen Tire számára, hogy az új Porsche Cayenne abroncsszállítója lesz.

A Cayenne harmadik generációja ugyan csak a jövő év elején lép a világpiacra, de már most jó tudni, hogy az új luxus SUV alatt a Nexen Tire ultra nagyteljesítményű (UHP) nyári gumiabroncsa, az N'Fera RU1 feszül majd, mégpedig 255/55 ZR18 109Y XL méretben. Ez az első alkalom, hogy Nexen Tire a Porsche gyári beszállítója lehet.

nexen_2017-porsche-cayenne.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Egyedi Michelin-mintázat a Cadillac tanulmányon

2016. szeptember 12. 07:31 - butsi77

„A luxus ne ordítson, elég, ha suttog” – ez volt a Cadillac Escala tanulmányautó tervezőinek véleménye, amikor a General Motors tervezőközpontjában finomították a kocsi összes vonalát. Az biztos, hogy nagyot dobtak a tervezők az autóval, és nagyot dobott a Michelin is, hogy a menetszélbe simuló vonalakhoz méltó abroncsot hozzon létre.

cadillac-escala-concept-front-three-quarter-ok.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: cadillac michelin

Falken abroncsot kap a Skoda zászlóshajója

2016. szeptember 09. 08:38 - butsi77

A komfortos menettulajdonságokról és a sportos eleganciáról egyaránt ismert Superb nemrégiben piacra került harmadik generációja Falken Ziex ZE914 Ecorun abroncsokon hagyja el a szerelőszalagot. A Falken Tyre Europe egyenesen a Kvasinyben lévő autógyárba szállítja a 215/55 R17 méretű nyári szetteket a Skoda zászlóshajójára.

unnamed.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: skoda superb falken

Goodyear-cipős robot

2016. szeptember 07. 08:24 - butsi77

Elöl 420/80 R35, hátul 480/95 R50-es Goodyear Optitrac abroncsokat kapott ez a fura traktor, ami mintha egy robotos-lézeres film számára készült volna.

Igen, nincs vezetőfülkéje, és nemcsak fülke nincs rajta, de kormánykerék sem, mivel ez tényleg egy robot. Annyiban ugyanakkor van köze a lézerekhez, hogy a jármű orrába lidart, egy lézer-alapú képalkotó szenzort telepítettek, ami lefelé is lát, és érzékeli a talaj változásait is.

case_tractor_okok.jpg

 

Tovább
Szólj hozzá!

Ne dobjuk ki! Hasznosítsuk kreatívan!  

2016. szeptember 05. 08:38 - butsi77

Évente több tízezer tonna használt gumiabroncs keletkezik Magyarországon. Nem vitás, ezzel a mennyiséggel kezdeni kell valamit. Az Abroncs Kereskedőház ettől az évtől partnerei révén összegyűjti a leselejtezett abroncsokat és gondoskodik a megfelelő helyre – feldolgozókba, erőművekbe - történő szállításáról. 

Az alábbi anyagban most a gumi és felni felhasználás szokatlanabb módjának jártunk utána. Nyilván nem lehet minden gumit így felhasználni, de kis találékonysággal jó hasznát vehetjük, mellőzve eredeti funkcióját. Hatalmas divat övezi manapság a házi készítésű (do it yourself) holmikat, s ez alól nem maradhattak ki az abroncsok és a felnik sem.

Virágágyás. Az abroncs ugye nem bomlik le, a nap sem árt neki és nem kell félnünk, hogy a repedések egyszer a végét jelentik. Tökéletes otthona kedvenc virágainknak, paradicsomnak, paprikának. Ne felejtsük el a növényt tápanyagokkal ellátni és vízzel locsolni. 

recycle_6.JPG

Otthon dizájn. Egy falra elhelyezett felni minden motorrajongó barátunk vérnyomását képes minimum kettővel magasabb fokozatba kapcsolni.

Tovább
Szólj hozzá!

Indiába érkezett a Michelin Bibendum

2016. augusztus 31. 07:27 - butsi77

Az ikonikus Michelin Man, vagyis az 1894-ben bemutatkozott Bibendum megtette az első lépéseket Indiában is. A Michelin-ember ugyanis a jelképe a gumigyártó által India-szerte indított „Safety Ahead” kampánynak, ami hangsúlyozza a francia cég abbéli képességét, hogy elérhetővé tegye a biztonságosabb utazást a motorosok és a robogósok számára.

michelin_india1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Ezeket tesztelte az Auto Express

2016. augusztus 29. 07:39 - butsi77

A brit Auto Express magazin ezen a nyáron is elvégezte a hagyományos abroncstesztjét, mégpedig nem másutt, mint a Pirelli próbapályáján, a Milánó közelében lévő Vizzolában. A lap úgy döntött, hogy a Nagy Britanniában legkelendőbb, 225/40 méretet választják a náluk ugyancsak népszerű 18 hüvelykes kategóriában.

teszt1_ok.jpg

Az abroncsokat azonban nem a gyártóktól kérték, mivel egy cég nemrégiben elismerte, hogy az ilyen sajtótesztekre speciálisan gyártott gumikat szállít. Ezért az Auto Express azt kérte a cégektől, hogy jelöljék ki egyik terméküket az összevetésre, majd a megnevezett abroncsokat az újság megvette egy nagykereskedésben.

teszt2_ok.jpg

Jóllehet, az egyes kategóriákban a legjobb eredményeket a Continental, a Michelin és a Pirelli érte el, de nemcsak az óriások lehetnek büszkék: a Falken például a nedves úton való fékezésben második lett a kilenc márka között, ugyancsak a második legjobb lett a száraz úton fékezett Dunlop, míg a kabinba a legkevesebb zaj akkor szűrődött, amikor a Golf Pirelli és Falken gumikat kapott.

Tovább
Szólj hozzá!

Goodyear abroncson döntött világcsúcsot a Volvo vaslovagja

2016. augusztus 26. 10:39 - butsi77

The Iron Knight, azaz „A Vaslovag” a neve annak a Volvo kamionnak, ami két világcsúcsot is felállított a napokban. A Goodyear „The Iron Knight” abroncsai segítették hozzá a 4,5 tonnás, 2 400 lóerős kamiont, hogy állórajttal 500 méteren 131 kilométeres, ezer méteren pedig 169 kilométeres átlagsebességet érjen el. Ehhez az átlagsebességhez persze az kellett, hogy a csúcssebessége 276 kilométer legyen óránként a pályán.

volvo_iron_knight_goodyear_1_ok.jpg

A rekorddöntő abroncsokhoz az európai utakon naponta használt, legújabb generációs Goodyear tehergépkocsi-abroncs karkaszt alkalmazták, de mind az elsők, mind a hátsók speciális fejlesztésű futókeverékkel és futófelületi mintázattal készültek.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása