Abroncsfüggők

A biztonságos közlekedést segíti az Abroncs Kereskedőház katasztrófavédőknek adott adománya

2018. június 08. 12:32 - butsi77

Négy nagy teherbírású terepabroncsot adományozott a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak az Abroncs Kereskedőház. Az összesen 1,2 millió forint értékű gumiabroncsokat erdőtüzek oltásához használt tűzoltóautóra szerelték fel.

gumiabroncs_adomany_1.jpg

„A speciális felszerelést szállító, erdőtüzek esetén bevetett 16 tonnás járműnek sokszor rendkívül nehéz terepen kell átvergődni az tűz helyszínére, ezért nagyon fontosak a megfelelő minőségű és fokozott igénybevételnek ellenálló abroncsok”, mondta Szunyog Zoltán tű. ezredes. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója hozzátette: az adomány azért is fontos, mert kifejezi a tűzoltóság munkájának megbecsülését.

gumiabroncs_adomany_2.jpg

„A biztonság a négy keréknél kezdődik a mindennapi közlekedésben is, és még inkább fontos az olyan szervezeteknél, mint a tűzoltóság, akik nap mint nap emberéleteket, értékeket mentenek. Komárom-Esztergom megye egyik jelentős vállalkozásaként az ő biztonságos közlekedésükhöz szerettünk volna hozzájárulni ezzel az adománnyal”, hangsúlyozta Babicz László. Az Abroncs Kereskedőház ügyvezető igazgatója elmondta: a cégcsoport több mint 15 évvel kezdte felépíteni logisztikai központját Bajon, amely ma már a legnagyobb Közép-Európában. Az eltelt időben kiváló szakmai kapcsolat alakult ki a megyei katasztrófavédőkkel, akik a tűzvédelemben segítették a cég munkáját.

gumiabroncs_adomany_3.jpg 

Az erdőtüzekhez vezényelt Rosenbauer tűzoltóautóra az átadást követően fel is szerelték a 365 / 85 R20 méretű Continental off-road abroncsokat, amelyeknek összértéke 1,2 millió forint.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr1714032398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása