Abroncsfüggők

Róma ismeretlen múzeuma

2018. január 10. 08:00 - butsi77

Mindenki tudja, hogy Róma tele van évezredek történelmi és műkincs-emlékeivel, ám a sokat tudó idegenvezetők az egyik legfontosabbat szinte sosem említik. Ez pedig a rendőrség autómúzeuma. police-car-500ok.jpg

Az olaszok itt gyűjtötték össze azokat a modelleket, amelyek egy évszázadon át szolgálták a rendőrséget. A legidősebb kocsi egy sosem restaurált, valóban száz éves FIAT, a firenzei rendőrkapitányság állományából. A kocsi úgy van, ahogy találták, szalmával borítottan, pókhálósan, mert a múzeum úgy döntött, így őrzik meg.

police-car-detomaso-ok.jpg

Sok olyan modell sorakozik az évtizedekre osztott kiállító téren, amit máshol sem lehet látni. Az 1933 és 1936 között alig több mint kétezer példányban gyártott Lancia Artena III, vagy abból az 1971-es DeTomaso Deauville-ből egy páncélozott (!) változat, amiből kevesebb mint 250 készült. Ezt nevezték az olasz Jaguar XJ-nek, és védett személy menekítésére a maga korában kitűnő volt, mert az orrában dörgő 5,8 literes V-nyolca, 300 lóerős Ford motorral elérhette a 230 kilométeres végsebességet is.

police-car-iferrariok.jpg

Az évtizedek szerint rendezett múzeumban zavarba ejtően áll egymás mellett az Alfa Romeo Matta terepjáró az ötvenes évekből és egy első generációs FIAT 500, aminek még előre nyílik az ajtaja.

police-car-museum-ferrari2ok.jpg

A Lancia Flaminiák közelében Alfetták láthatók, de messze a legérdekesebb kocsi egy 1962-es Ferrari 250 GTE 2 + 2, amit 1973-ig vezetett egy rendőr. Maresciallo Armando Spatafora nem arról lett ismert, mert vezette a világ első Ferrari rendőrkocsiját, hanem arról, hogy visszautasította Enzo Ferrari, igen, a nagy Enzo meghívását, hogy csatlakozzon a gyári csapathoz. Spatafora valamiért a nyugodtabb, biztonságosabb rendőrmelót preferálta. Így ki is maradt az életéből a bolond száguldozás a versenypályán, de azt feljegyezték, hogy egy alkalommal a Ferrarival a római Spanyol lépcsőn (Piazza di Spagna) zúgott lefelé a maffia nyomában.

5 komment
Címkék: autó múzeum róma

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr8813563209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.01.11. 06:13:30

Tavaly voltam Rómában, kihagytam.:( De legközelebb. :)

Tehetséges ugandai buzi 2018.01.11. 09:52:21

Basszus, már voltam Rómában többször is! Ha tudtam volna erről, megnéztem volna!

@Jogumi: Azért betehetted volna a cikkbe a múzeum honlapját, vagy a helyszín pontos címét.

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2018.01.11. 10:04:07

Huuu ezt ha legközelebb megyek nem hagyom ki.

Itt pedig egy jó kis olasz film amiben szerepel ez a Ferrari sztori, nekem nagyon bejött.

www.youtube.com/watch?v=3W0Gyf79DaM
süti beállítások módosítása