Az XC40 sorozatgyártása csak október végén kezdődik a Volvo Cars belgiumi üzemében, Gentben, de Budapesten már bemutatták a nullszéria egyik darabját.
A negyvenes szám is mutatja, hogy kisebb, mint testvérei, az XC60 és az XC90, de mellette állva korántsem tűnik apróságnak. Pedig csak 442 centi hosszú és 166 magas, amihez – tükrök nélkül – 186 centis szélesség járul. Azonban a testes karosszéria nagyobbnak mutatja, ezért nem is csoda, hogy 19-es kerekekre rakták az autót, a kerekeken pedig 235/50 R19 V méretű Continental PremiumContact abroncsok díszlenek.
Egyelőre két motorral készül az XC40. Mindkettő kétliteres, csak éppen a benzines 182 lóerős, a 16 szelepes turbódízel pedig 140 lovas. A későbbiekben lesznek hibrid, valamint tisztán elektromos meghajtású modellek is, sőt az XC40 a Volvo kínálatában elsőként fogja megkapni a cégcsoport új háromhengeres motorját.
A kocsi belül alapvetően Volvós, tehát kényelmes és ergonomikus, ugyanakkor a középkonzolon nagyon elegáns az az apró izé, ami a nyolcfokozatú automata Geartronic sebességváltót irányítja.
Az új XC40 az első olyan modell, amely a Volvo Cars új fejlesztésű, moduláris jármű platformjára (CMA) épül, arra a platformra, amely a 40-es széria további, tervezett típusainak – köztük tisztán elektromos üzemű járműveknek – is alapjául szolgál majd.
A 2010 óta a kínai Zhejiang Geely Holding (Geely Holding) tulajdonában álló Volvo 1927-ben kezdte meg működését. Tavaly 534 332 autót értékesített a világ mintegy száz országában.