Abroncsfüggők

Német téliabroncs-szigorítás

2017. augusztus 11. 16:11 - butsi77

A 2018. január 1-je előtt gyártott téli gumiabroncsok csak 2024. október 1-ig használhatók Németországban, ha azok oldalfalán az M+S jelzés mellett nem látható a három hegycsúcs, vagyis a Three-Peak-Mountain-Snowflake (3PMSF) jelzés – írta a Neue Reifenzeitung.

Január elsejétől már csak olyan téli abroncsok forgalmazhatók Németországban, amelyeken az M+S mellett a három hegycsúcsos, „alpesi” szimbólum is szerepel. A nemrégiben hatályba lépett rendelet szerint annak hiányában a gumi nem minősül téli abroncsnak. Pedig 2010 óta az M+S jelű abroncsok is télieknek számítottak, ám a német közlekedési hatóság célszerűnek látta a szigorítást.

snowflake_ok.jpg 

Az M+S (mud + snow) jelöléssel ellátott abroncsok különleges mintázati kialakításuknak, alapanyag-összetételüknek és szerkezeti felépítésüknek köszönhetően sokkal nagyobb vonóerő-átadást biztosítanak sárban és hóban, mint egy normál gumiabroncs. Azonban ez önmagában egyáltalán nem jelenti, hogy téli abronccsal van dolgunk, hiszen az M+S a négy évszakosok és néhány 4x4-es gumiabroncs oldalfalán is megtalálható.

A három hegycsúcsos, „alpesi” szimbólummal ellátott abroncsok viszont havas és jeges körülmények között többet nyújtanak. Még a leghidegebb időjárási körülmények között is megbízható tapadást és kezelhetőséget garantálnak havas és jeges útfelületen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr6312710894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása