Abroncsfüggők

Az orosz Frankenstein autó

2018. szeptember 05. 08:00 - butsi77

A moszkvai nemzetközi autószalonon mutatták be az új orosz reprezentációs autócsodát, az Aurus Senatot. A Business Insider azonnal el is nevezte Frankenstein autónak, mivel több más modell részeiből fércelték össze.

vezeto_kep.jpg

Kezdjük azzal, hogy már a kocsi neve is megért beszél. Az aurum latinul ugyanis aranyat jelent, a senat (сенат) pedig szenátust – oroszul. Mindez sokkal többet mond, mint az, hogy Phantom, S-Class, vagy 300, amelyek egyes elemeivel kísérteties a hasonlóság, de erről később.

Az összkerékhajtású 4,4 literes V8 benzin-hibrid autó összteljesítménye 568 lóerő, és 6 másodperc alatt gyorsul százra. A kilenc fokozatú automata váltó 255/55 R20 Pirelli Scorpion 4x4 abroncsoknak küldi az energiát.

 aurus_pirelli_gummi_v.jpg

Csak éppen az tűnt föl a nemzetközi sajtónak, hogy a fényszórók kísértetiesen emlékeztetnek a Chrysler 300 lámpáira. chrysler_300.jpg

A kormánykerék a Mercedes-Benz S Class másolata, a második üléssor pedig erősen idézi a Mercedes-Maybach S600 Pullman Guard modellt.

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr8414222997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József Körmendy 2018.09.05. 17:21:47

Jó, hogy nem azt hozza fel, hogy ennek is négy kereke van ,ezt is lopták ! Azt írja ."A kormánykerék a Mercedes-Benz S Class másolata", miért mert kerek ???? Nem is hasonlít rá.
Ilyen szintű hasonlóságok minden új autón vannak.

eastern 2018.09.06. 12:59:52

"Csak éppen az tűnt föl a nemzetközi sajtónak, hogy a fényszórók kísértetiesen emlékeztetnek a Chrysler 300 lámpáira."

Még csak nem is hasonlít. Legalábbis nem jobban mint bármelyik két gyártó ugyanazt a trendet követő típusa.

dreamhotep 2018.09.06. 16:15:59

majd kell vennünk belőle párat

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.09.08. 11:16:10

Vajon mire hasonlít,vajon mire hasonlít?:))
Nem valami bazinagy Angol autóra?:))
süti beállítások módosítása