Abroncsfüggők

Olasz gumit kapott a kínai „Tesla”

2018. június 20. 09:33 - butsi77

Ahogy egyre elektromosabbak és egyre több elektronikát tartalmaznak az autók, mind több márka jelentkezik valami érdekességgel minden januárban a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai show, vagyis a CES alkalmával. Hasonló a helyzet a CES Asia kiállításon, ahol ezúttal a nem egészen két éve alapított startup, a Byton bemutatta a K-Byte tanulmányát, azt igérve, hogy 2020-ra eléri az önvezetés negyedik szintjét, de erről később.

Itt van tehát egy csapat német mérnök és 700 millió dollárnyi kínai tőke által létrehozott kocsi, ami egyebek között azzal is mutatja, hogy nem kicsiben játszik, hogy kerekein 265/35 R22 méretű Pirelli P Zero abroncsokat láthatunk. Az 71 kilowattórás akkumulátor csomaggal együtt két tonnás, 270 lóerős elektromos motorral ellátott ötméteres kocsi hatótávja állítólag 400 kilométer.

byton_k-byte_005_v.jpg 

És most térjünk vissza az autopilothoz. Az önvezető funkció tulajdonképpen a vezetéstámogató rendszerek egy jól meghatározott szintjét jelenti. 

A vezetéstámogató rendszerek öt szintje

Az első szint a járművezető támogatását jelenti, amikor a vezetés-támogató rendszer átveheti a kormányzást, vagy a fékezést-gyorsítást, ezzel segítve a biztonságos közlekedést. Viszont az autó tejesen a vezető irányítása alatt áll, akárcsak a részleges automatizáltságot jelentő második szintnél. Itt ugyanis a vezetés-támogató rendszerek egyszerre átvehetik a kormányzást és a fékezést-gyorsítást.

byton_k-byte_v.jpg

Az autóipar jelenleg a harmadik szint fejlesztésén dolgozik. Itt már feltételes automatizáltságról beszélhetünk: az automata járművezető-rendszer irányítja az összes, vezetéssel kapcsolatos műveletet, de szükség esetén a járművezetőnek reagálnia kell egy beavatkozási kérésre, vagy azonnal át kell vennie az autó irányítását.

A negyedik szint, a magas szintű automatizáltság az lesz, amikor az automata rendszer irányítja az összes, vezetéshez kapcsolódó műveletet, még akkor is, ha a kormány mögött ülő ember nem megfelelően reagál egy beavatkozási kérésre.

A teljes automatizáltságot jelentő ötödik szint már az lesz, amikor a jármű már emberi kontroll nélkül is közlekedhet.

Szólj hozzá!
Címkék: pirelli abroncs

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr3614059808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása