Két szigeten becsülik meg leginkább a nagykerekű 4WD kocsikat. A kisebbik Izland, a nagyobbik – Ausztrália.
A kontinensnyi ország ugyanis jórészt a szélén, az óceán partján lakott, viszont a belső területeken vannak a nagy állattenyésztő-telepek és a bányavidékek. Azonban aszfaltozott utak nem vezetnek át belső-Ausztrálián. Az isten háta mögé eső vidéket elhagyatottsága miatt a korai telepesek great outbacknek nevezték el, és olyan is. Közlekedni azonban a földutakon is kell, és ekkor jön el az príma dolgok ideje, mint a Cooper Discoverer STT Pro.
Az éghajlat révén itt nincs szükség mud+snow abroncsokra, viszont a ritka esők által elárasztott utakon, vagy egy-egy vízfolyáson való átkelés alkalmával jó szolgálatot tesz a ballonos Discoverer. Az abroncsot úgy tervezték, hogy aszfalton se rázza ki a tömést a vezető fogából, ugyanakkor, ha kell, bütykös mintázata kiválóan kapaszkodik.
Képünk a Melbourne-i 4WD Show-ról való, ahol mindenféle átépítések láthatók. Ezúttal például egy Toyota Land Cruiser 70 series volt az alap, és a meghosszabbított kasznit két oldalra nyíló dobozzal látták el. Azért két oldalra nyílik, mert hátul van a pótkerék és létra, hiszen a tetőre is fel kell mászni időnként. A jobb oldali A-oszlopnál pedig a légszűrő meghosszabbított beömlő csöve látható.