A Toyota bejelentette, hogy az ikonikusnak szánt, és valóban izgalmas karosszériájú crossoverje az év végén lép piacra Európában. Azt is nyilvánosságra hozták, hogy mit is jelent a C-HR.
A C-HR a Coupé High Rider, azaz magasan ülő kupé rövidítése, tehát annak ellenére, hogy az ötajtós egy kompakt SUV-nak látszik, a gyár szerint valójában egy kupéról kell beszélnünk. Ennek megfelelően tettek alá 225/50 R 18-as Michelin abroncsokat. Ez a méret azonban kissé soknak tűnik, de csak a kocsi teljesítményéhez, és nem a karakteréhez képest. A C-HR alapvető formai jegyei ugyanis alig változtak azokhoz a tanulmányautókhoz képest, amelyek kivívták a látogatók csodálatát a 2014-es Párizsi, illetve 2015-ös Frankfurti Autószalonon.
A 4360 milliméter hosszú, 1795 széles 1555 magas C-HR kupészerű formavilágát erősíti a hátsó ajtó C-oszlopba rejtett kilincse, ugyanakkor a 264 centiméteres tengelytávú kocsi megkapta a legújabb generációs, 122 lóerő teljesítményű hibrid hajtásláncot, ami nem csupán takarékosabb és könnyebb elődjénél, de sportosabb vezethetőséget is kínál. A belső égésű motort számos részletében újratervezték, így termikus hatásfoka eléri a világcsúcsnak számító 40 százalékot. A gyári közlemény szerint a C-HR hibrid átlagos üzemanyag-fogyasztása csupán 3,7 liter.
A hibrid mellett az eredetileg az Aurisban debütált, új 1,2 literes turbómotorral is rendelhető lesz a modell. A 116 lóerős, 185 newtonméter forgatónyomatékú benzinmotorral a kocsi átlagos üzemanyag-fogyasztása 5,7 liter.