Abroncsfüggők

Kumho-gyár nyílt az Egyesült Államokban

2016. május 11. 09:58 - butsi77

A Kumho Tire megnyitotta első üzemét az Egyesült Államokban. A Georgia államban, az autóipari régióban épült gyártól kevesebb mint 300 kilométeres körön belül van egyebek között a BMW, a Mercedes-Benz, a General Motors, a Hyundai és a Volkswagen üzeme, ezért erős pozíciót kíván szerezni a gyári beszállítók versenyében. A Kumho úgy tervezi, hogy a későbbiekben akár évi tízmillió darabra is emelhetik jelenleg évi négymillió abroncs kibocsátására képes üzem kapacitását.

kumhos_manufacturing_facility_in_georgia_produces_four_million_tires_per_year.jpg

Az eddig 450 millió dollárba került abroncsgyár építés először 2008 májusában kezdődött el, ám amikor szeptemberben kitört a hitelválság, a koreai cég azonnal leállította a beruházást. Az elmúlt évben azonban újraindították az építkezést, hiszen – amint Sam-gu Park, a Kumho Asiana Group elnöke mondta –, Észak-Amerika az egyik legnagyobb autó- és abroncspiac, ezért a vállalatnak jelen kell lennie ezen a fontos piacon.

kumho_opens_new_plant_in_the_us.jpg

Az 1960-ban alapított, szöuli központú Kumho Tire évente több mint 60 millió abroncsot értékesít világszerte, így árbevétele meghaladja az évi 2 milliárd dollárt. A cég a Volkswagen, a Mercedes-Benz, a BMW valamint a Hyundai és a Kia gyári beszállítója, ugyanakkor egyre növeli eladásait a csereabroncsok piacán is.

Szólj hozzá!
Címkék: usa gyár ipar kumho

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr68703894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása