Abroncsfüggők

Kettős Falken győzelem a Nürburgringen

2018. szeptember 03. 08:17 - butsi77

Szeptember első napjára sokáig emlékezni fog a Falken Motorsports csapata, hiszen kettős győzelmet ért el a Nürburgringen.

falken_nurb1_v.jpg 

Az abroncsgyártó kocsijai első alkalommal teljesítették nyolc percen belül a középkori vár, a Nürburg körül hegyen-völgyön kígyózó Nordschleife 24 kilométerét.

A Porsche 911 GT3 R mindössze 7:57.850-as időt ért el, a BMW M6 GT3 pedig 7:58.081 köridővel loholt mögötte.

falken_nurb2_v.jpg 

Az elmúlt év volt az első, amikor a versenyen 1999 óta részt vevő Falken két különböző versenyautót indított, de ez volt a csapat első győzelme, ráadásul kettős győzelmet arattak a gyökeresen eltérő menettulajdonságú autók.

 Noha a Nordschleife általában nagy kihívás elé állítja a csapatokat, hiszen talán még nem volt olyan alkalom, amikor nem szakadt zápor a versenypályára, ezért nem mindegy, hogy milyen abroncsot dobjanak fel az 500 lovas négyliteres, hathengeres boxermotoros Porschéra, valamint az 585 lóerős, 4,4 literes V-nyolcassal hajtott BMW-re. 

falken_nurb3_v_1.jpg

Ezúttal azonban a négyórás verseny ideális körülmények között kezdődött, 15 fokos, napos időben. Az első körben a két Falken versenyautó az élre állt vette át a vezetést, és meg is tartotta az első kiállásig.

Később aztán éles verseny alakult ki az egymás nyakában lihegő Audi, BMW és Porsche versenykocsik között, ám a Falken team a gumicsere taktikája révén az első két helyre hozta be autóit.

Szólj hozzá!
Címkék: verseny falken

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr2814218799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.