Abroncsfüggők

„Magyar” Audikat kaptak az úszóválogatott legjobbjai

2018. május 14. 08:16 - butsi77

A 49 tagú úszóválogatott húsz legsikeresebb versenyzőjét egy-egy Győrben készült A3 modellel támogatja az Audi.

Az átadó ünnepséget délután tartották, mert nem egy versenyzőnek délelőtt érettségi vizsgája volt. A húsz autón – nagyjából azonos arányban – Bridgestone Turanza, Dunlop Sport Maxx és Michelin Primacy 3 abroncsokat láttunk.

„A magyar úszósport legkiemelkedőbb támogatója az Audi, különösen most, hogy egy éves használatra húsz fiatal versenyző kapott egy-egy A3 modellt. Az együttműködési megállapodás előkészítésekor a Szövetség kifejezte, hogy minden egyes autót a versenyzőknek szánunk, hiszen ők dolgoznak nap mint nap az eredményekért” – jelentette ki a megújult Magyar Úszószövetség elnöke, az olimpiai bajnok Wladár Sándor, hozzátéve: „a 49 tagú válogatott keret húsz legsikeresebb versenyzője kapta a támogató négykarikás márkaautóit. A fiatal tehetségekben látom a nagy eredmények ígéretét, és mint egykori versenyző, tudom, hogy milyen hosszú és nehéz út vezet a sikerekig. Ráadásul ezek a fiatal emberek az edzések mellett még keményen tanulnak is: a többszörös ifjúsági világbajnok Milák Kristóf például pont délben végzett a mai érettségi vizsgájával.”

Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárkának – aki a Komjádiban edz – már ötéves a jogosítványa, és azt mondta, már nagyon várja, hogy vezethesse a neki szánt Audit. A tavalyi budapesti világbajnokságon a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként bronzot nyert Kozma Dominik pedig hozzátette: „hatalmas segítség, hogy ilyen autót kaphatunk egy évre. Ezzel a kocsival kényelmesebb lesz hajnalonta – főleg télen – edzésre indulni, akkor, amikor mások csak ébredeznek.”

A 2006-os és a 2010-es úszó Európa-bajnokságot követően az Audi és a Magyar Úszószövetség legjelentősebb együttműködése a tavalyi úszó világbajnokságvolt, amikor több mint 80 Audi szállította a versenyzőket és a VB-re érkezett vendégeket a különféle helyszínek között. A négykarikás márka az ötkarikás aranyérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt is támogatja. A győri Audi gyárban készült A3 Limousine modellek közül 13-ban dolgozik150 lóerős 1.4 TFSI benzinmotor, hét autót pedig 1.6 literes 116 lóerős TDI motor hajt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr4213918788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása