Még javában a hóval-faggyal bajlódunk az utakon, de az Auto Bild már gondolt a holnaputánra, vagyis a nyárra való abroncsokra is.
Időben kell kezdeni a munkát, ha a szezon előtt korrekt abroncsteszttel akar kiállni az olvasók elé a magazin. A mellékelt táblázatunk húsz szereplője az az elit csoport, amelyek közül a szakemberek ki fogják választani a legjobb nyári gumikat.
Ez a húszas toplista azután jött létre, hogy 51 nyári abronccsal hajtották végre a vizes és száraz fékpróbát. A fékezést a vizes felületen 80, a szárazon 100 kilométeres sebességnél kezdték meg, aztán a fékutak sorrendje alapján alakult ki az élcsapat, amelyek közül többfordulós teszten ki fogják választani 2018 legjobb nyári abroncsait.
Nagy verseny lesz, hiszen a táblázatunkban egy Falken egy Dunlop előtt végzett, egy Maxxis illetve egy Cooper mögött Goodyear, illetve Michelin modelleket látunk.
Amíg a végső eredményre várunk, mélázzunk el azokon, amelyek már a fékpróbák során lemorzsolódtak. Köztük olyan neveken, mint a Fortuna, Evergreen, Grenlander, Imperial, Gislaved, Landsail, Viking, Wanli, Minerva, Matador.