Abroncsfüggők

Ilyen volt a német 24 órás

2017. június 02. 07:51 - butsi77

Május utolsó hétvégéjén rendezték a 45. ADAC 24 órás nürburgringi versenyt, amire a Dunlop több mint 4000 abronccsal készült.

A legendás Nürburgring-Nordschleifén több mint 160 csapat vett részt, amelyek közül a Dunlop számos gyártót és magáncsapatot látott el versenygumikkal, és köztük volt a győztes is. Így ez volt a Dunlop 18. győzelme a nürburgringi 24 óráson.

nurb4_ok.jpg

A Dunloppal versenyző csapatok uralták a futamot, ami a Land Motorsport Audi és a WRT Audi szoros küzdelmét hozta. A hajrában a győzelmet a Land Motorsport Audi R8 LMS GT3 kocsija szerezte meg, miután a verseny végéhez közeledve esőabroncsokra váltott. Igaz, mázlijuk volt.

Az utolsó boxkiállásnál ugyanis kissé hosszabbra sikerült a tankolás – és közben szakadni kezdett az eső. Így egy füst alatt gumit is cseréltek, míg az élen álló autóknak még egyszer ki kellett állniuk esőgumikért.

nurb2_ok.jpg

A versenyen több kategória indult, és az SPX kísérleti osztályt a Dunlop abroncsokkal felszerelt amerikai Glickenhaus SCG003C nyerte (képünkön az a sárga autó), az SP8-at pedig az Aston Martin Racing csapat Vantage GT8 autója, szintén Dunlop abroncsokon.

nurb5_ok.jpg 

Idén módosultak a FIA-GT3 osztály szabályai, így a fejlesztés alatt álló abroncsok használatát már nem engedélyezték, így a szezonban kizárólag olyan abroncsokat lehet használni, amelyeket bármely csapat megvásárolhat. Viszont a „Zöld pokol” kemény kihívást jelent, hiszen a Nordschleife és a Grand Prix pálya 25,378 kilométer hosszú kombinációja hegyes-völgyes, kanyargós, olyannyira, hogy a pálya két különböző pontján eltérő időjárási viszonyok szokták megzavarni a versenyzőket. Előfordul, hogy a pilóták ragyogó napsütésben indulnak a tengerszint felett 620 méteren lévő rajtvonalról, majd 300 métert ereszkedve esőben érik el Breidscheidben a legalacsonyabb pontot. Tehát a megfelelő abroncs kiválasztásakor a gyors köridő nem az egyedüli szempont.

Ilyen igénybevételre készülve vitt a Dunlop17 szervizkamion több mint 4000 versenyabroncsot a helyszínre.

Szólj hozzá!
Címkék: verseny dunlop

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr6512558731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.