Abroncsfüggők

Ismét Premier League csapatot támogat a Kumho

2016. július 22. 08:43 - butsi77

Kumho a Tottenham Hotspur hivatalos partnere lett. Az angol Premier League-ben szereplő csapat és a dél-koreai székhelyű gumiabroncs gyártó megállapodása szerint a két évre szóló együttműködés a 2016/2017 szezon kezdetével indul.

A Tottenham edzőközpontjában tartott hivatalos bejelentésen a Kumho képviselői, valamint a Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino mellett az első csapat játékosai közül ott volt Heung-Min Son, Christian Eriksen, Ryan Mason és Cameron Carter-Vickers.

Szponzorációs stratégiájának megfelelően a Kumho több rangos csapatot is támogat Európa legjobb bajnokságaiban, hogy ezáltal is növelje a márka ismertségét a számára igen fontos piacon. Így tehát a Tottenham Hotspur mellett a Kumho a német Bundesliga klubjai közül a Hamburger SV, a Dárdai Pál vezette Hertha BSC Berlin és FC Schalke 04 hivatalos partnere, és nem mellékesen támogatja a spanyol Primera División sztárját, az Atlético Madridot is.

 A Tottenhammel kötött szerződés révén a minőségi abroncsok koreai gyártója most visszatér az angol Premier League-be, hiszen korábban, 2007-től 2011-ig a legendás klub, a Manchester United partnere volt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr158906502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.