Abroncsfüggők

Nürburgring – Idén is indul a Falken csapat

2018. május 11. 08:49 - butsi77

A mellékelt lírai filmetűddel hívja fel a figyelmet a Falken, hogy autói idén is indulnak a legendás nürburgringi 24 óráson.

Május 12-13 kivételes helyet kapott a naptárban, hiszen akkor rendezik meg a Nürburgringen a 24 órás versenyt, amelynek a Falken hivatalos támogatója. A gumimárka ugyanakkor idén is elindítja egy Porsche 911 GT3R mellett egy BMW M6 GT3-ból álló versenycsapatát. A Porsche négyliteres, hathengeres boxermotorja 500 lovas, és elöl 300/660 R18, hátul pedig 330/710 R18-as abroncsokat visel.

Az M6 azonban más tészta: 4,4 literes V-nyolcasa 585 lóerős, viszont ehhez a teljesítményhez körben 330/710 R18-as abroncsokat kapott. Falkent persze… 

Jóllehet a Falken Motorsport 1999 óta vesz részt ezen a versenyen (és 2015-ben dobogós lett), csak tavaly indított két különböző versenyautót. A korábban használt Porsche 997 GT3 R helyett a Porsche 911 GT3R-t választották, és kipróbálták, mit lehet elérni egy BMW-vel, így jött a képbe az M6 GT3.

A verseny erős napsütésben kezdődött, de aztán a Zöld Pokolhoz illően többször is alaposan megváltoztak a körülmények. A Falken gumiabroncsok azonban remekül dolgoztak, és megállták a helyüket a forró, száraz aszfalton és esőben egyaránt. A Porsche azonban egy baleset miatt kiállásra kényszerült, viszont a BMW a 8. helyen végzett.

Az eredmény annál is inkább kielégítő volt, mert az időjárás és az útviszonyok alaposan igénybe vették az abroncsokat, hiszen hol forrón sütött a nap, hol esőt kapott a verseny. A 24 kilométeres Nordschleifét azért nevezik zöld pokolnak, mert erdőségben fut, rövid egyenesek, gyors kanyarok és nagy szintkülönbségek teszik változatossá és nehézzé, és nem egy pilóta vesztette itt életét.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr4013907280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása