Abroncsfüggők

Négy évszakosok a latyakban

2018. február 28. 09:08 - butsi77

Az Autónavigátor egy fronthajtású Audi A3-ason tesztelt néhány 205/55 R16 méretű négy évszakos abroncsot, amelyek közé – viszonyítási alapként – bevettek egy fél éves valódi téli gumit, egy Continental WinterContact TS860-at is.

A tesztet valódi téli körülmények között, ónos esőt váltó szitáló havazásban végezték, ami miatt más eredmények születtek, mint fagyos, de száraz útviszonyok között.

Az eredményeket természetesen összesítetten és súlyozva érdemes nézni. A teszt során 30 százalékos súlyt adtak a nedves aszfalton, 20-20 százalékot a műgyantán (jeges úton) mért fékútnak és a kanyartempónak, valamint a kapaszkodási képességnek, és tízet a kigurulásnak.

Ez alapján az Audi A3 kerekein összességében jobbnak mutatkozott a Toyo és a Falken négyévszakos abroncsa is, mint a valódi téli (bár nem teljesen új, de alig használt) Continental WinterContact TS860. Az egyes abroncsok közötti különbségek összességében nem túl komolyak, hiszen 90 százalék feletti eredményt ért el a negyedik helyen végző Hankook Kinergy 4 is.

Viszont jobban lemaradt a Vredestein Quatrac5, a Michelin CrossClimate+ pedig a jeges úton való kapaszkodás miatt kapott rossz minősítést. Ha viszont a száraz úton mért jellemzőket is nézték volna, a sorrend jó eséllyel más lenne, hiszen szárazon brillírozni szokott a CrossClimate.

Négy évszakos gumik tesztje

 Értékelés    Súlyozott eredmény (%)*

Toyo Celsius  Nagyon jó  91,1%

Falken AS200 EuroAll Season            90,5%

Continental WinterContact TS860 (fél éves téli gumi)        90,3%

Hankook Kinergy 4             90,2%

Vredestein Quatrac5        Kielégítő   81,3%

Michelin CrossClimate+         Rossz       76,8%

A teszt során 30 százalékos súlyt adtak a nedves aszfalton, 20-20 százalékot a műgyantán (jeges úton) mért fékútnak és a kanyartempónak, valamint a kapaszkodási képességnek, és 10-et a kigurulásnak.

A teszthez használt autó: Audi A3 1.4 TSI Ultra S tronic, 150 PS, FWD (2017)

Szólj hozzá!
Címkék: teszt abroncs

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr1913704434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása