Abroncsfüggők

Már Szenegálban száguld a Budapest-Bamako mezőnye

2018. január 24. 09:00 - butsi77

A várakozásokkal szemben kimondottan flottul lezajlott a határátlépés Marokkóból Mauritániába, pedig itt nem ritka a több órás várakozás sem. Aztán a következő két napban a Budapest-Bamako Rally két legnehezebb szakasza várt az indulókra.

Mint a címvédő Hamza Pétertől megtudtuk: korán reggel, még sötétben rajtoltak és vágtak neki az északi határ mentén kijelölt első sivatagi etapnak. A mezőny szinte teljesen lakatlan országrészeken  autózott, ahol a világ leghosszabb egyik vasúti szerelvénye is közlekedik.Az egyik trainspotter csapat 178 vagont számolt meg egy szerelvényen. A megtett út eleje mély homokos utakon vezetett, a közepe nagy dűnés, a vége pedig köves, sziklás volt. A Játékshop Team végül elsőként teljesítette a távot. 

Egy fotócsokor a hamisítatlan afrikai versenyzésről:

A nehéz nap sajnos nem múlt el baleset nélkül, az egyik autó sofőrjét mentőhelikopterrel szállították kórházba. A sajnálatos esemény miatt töröltek egy szakaszt. A következő versenynapon aztán óriási dűnék következtek, "itt 0,8-1 bar guminyomással tudtunk csak haladni a mély homokban. Ezt az útvonalat két alkalommal a Dakar Rally is érintette már, az egyik legszebb útszakasz volt amin versenyezhettünk", mondta Hamza Péter.
Képek a nehéz sivatagi terepről.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr5813599201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása