Abroncsfüggők

Elrajtolt a Budapest-Bamako Rally

2018. január 13. 10:04 - Jogumi

A 8629 kilométeres verseny tegnap rajtolt Budapestről, majd 16 nap múlva ér célba a gambiai fővárosban, Banjulban. A mezőnyben ott van a gödöllői GumisEmber Team is, Hamza Péter vezényletévétel, akik a 2016-os versenyen elsőként értek célba. 

img-0d2a47bccf3bb5c3176f569b57a5f21b-v.jpg

A Felméri László navigátor, Nagy Zoltán és Heksch Kálmán szerelők, valamint Hamza Péter csapatkapitány alkotta - címvédésre készülő - csapat egy régebbi kiadású Nissan Patrol fedélzetén vágott neki a nagy útnak. Az autón a Toyo és az Abroncs Kereskedőház jóvoltából felszerelt 235/85 R16 Toyo Open Country terepabroncsok feszülnek, amely biztosan jól teljesít majd sivatagi és egyéb extrém - saras, köves - körülmények között. 

Mint a verseny honlapja ismerteti: "2018-ban a verseny, túra és a 4×4 kategóriában induló járművek szinte azonos útvonalon teljesítik a távot. A verseny és az a 4×4 túra kategória indulóinak több lesz a földutas, nehéz szakasz, de az esti táborok célpontjai ugyanazok lesznek. A verseny szakasz kevésbé lesz megpróbáltató és sokkal inkább látványos és káprázatos lesz, mint az elmúlt években. Kevesebb lesz az időkapu feladat, és több lesz a klasszikus geocaching. A versenyzőket elvisszük régi barlangrajokhoz, krokodilokhoz, és a sivatag egyéb kincseihez. Szenegálban, ahol már évek óta nem járt a futam szavannás, klasszikus afrikai földutak és kis falvak várnak az indulókra."

A versenyzők, amelyek között szép számban vannak motorosok, kamionosok, oldtimer-verdások és egyéb csodabogarak, a következő 3 napban egy több mint 3 ezer kilométeres szupermaratont futnak, amelynek célállomása a marokkói Midelt. Aztán Nyugat-Afrika következik. 

Friss fotó: az első szakaszokon nem kevés sár nehezíti a mezőny dolgát. 

img-b2aa6affbdbda361d13958562baf1dc8-v.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr3613570987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.