Abroncsfüggők

Defekttűrő téli abroncs: egy megoldás két biztonsági problémára

2017. december 29. 08:23 - butsi77

Murphy törvénye szerint a defekt mindig rosszkor történik, rossz helyen és télen még veszélyesebb. A téli időjárási körülmények között nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a gumidefekt, mint nyáron.

A Bridgestone statisztikái szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, ráadásul 50 százalékuk pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat. Ez persze a korlátozott látótávolság télen fokozott veszélyforrást jelent. Új téli abroncs vásárlásakor ezért érdemes defekttűrő abroncsot felszereltetni.

bridg1_ok.jpg

A Bridgestone statisztikái szerint élete során minden vezető átlagosan 6 defektet kap. Ráadásul majdnem minden harmadik esetben az autós valamely családtagja is a gépjárműben tartózkodik. Egy-egy defekt javítása és a kerékcsere akár egy órát is igénybe vehet, ami rendkívül veszélyes lehet az autópályákon vagy országutakon.

A magyar autótulajdonosok egy abroncs készlettel akár 50 ezer kilométert is megtesznek, és erre a futásteljesítményre általában egy defekt esik. Mivel defekt esetén a női autótulajdonosok kétharmada nem saját maga cserél kereket, a férfiak fele pedig – különösen télen – nem tartja biztonságosnak a mankókereket, új téli abroncsok vásárlásakor érdemes megfontolni a nagyobb biztonságot kínáló defekttűrő abroncsok használatát, amelyek darabonként mindössze 1400-1500 forinttal kerülnek többe, mint egy hagyományos gumiabroncs.

bridg2_ok.jpg

Ilyen abroncs például a Bridgestone DriveGuard Winter abroncs is, amely megerősített oldalfalainak és a csúcstechnológiájú hűtőbordáinak köszönhetően lehetővé teszi, hogy a gépjárművezetők defekt esetén is megőrizzék uralmukat a jármű felett, és akár 80 km/óra sebességgel további 80 kilométert is megtehessenek egy gumiszervizig. Így nem a defekt helyszínén, sokszor egy-egy forgalmas út szélén félrehúzódva kell kereket cserélniük, hanem kényelmesen és biztonságosan elautózhatnak a legközelebbi gumiszervizbe. A DriveGuard abroncs szinte bármilyen, abroncsnyomás-figyelő rendszerrel (TPMS) rendelkező autótípusra felszerelhető. Érdekesség, hogy ezeket a csúcstechnológiát képviselő DriveGuard gumiabroncsokat a Bridgestone magyarországi üzemében, Tatabányán gyártják.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr6113511651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása