Abroncsfüggők

Megkétszereződött a tatabányai Bridgestone-gyártókapacitás

2017. október 27. 08:10 - butsi77

85 milliárd forintos beruházás révén évi 1,8 millióról 3,6 millió abroncsra növelte gyártókapacitását a tatabányai Bridgestone gyár.

A fejlesztés keretében az első, 47 ezer négyzetméteres üzem mögé egy új, 97 ezer négyzetméteres csarnok épült, amelybe a vállalat európai szinten is egyedülálló digitális gyártástechnológiát telepített. Emellett, hogy Tatabányán már kutatás és fejlesztés is folyik, a Bridgestone itt gyártja egyik legkorszerűbb terméke, a DriveGuard abroncsok méretválasztékának közel felét. 

04_bridgestone_gyartas.JPG

A vállalat elsősorban európai piacokra (Németországba, Lengyelországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba és Törökországba) valamint tengeren túli országokba (Mexikóba, az Egyesült Államokba és Japánba) exportálja a Tatabányán gyártott abroncsokat. 

A Bridgestone gyárai közül, a világon elsőként a magyar gyárban telepítettek egy új típusú mixert, amely egyenletesebb gumi alapanyagot állít elő az abroncsgyártáshoz. A jobb minőségű alapanyagból, a Bridgestone új – Japán után Európában először itt alkalmazott – mesterséges intelligencia alapú EXAMATION digitális gyártástechnológiájával készülnek a gumiabroncsok, amelyek minőségét 480 ponton méri és elemzi a rendszer annak érdekében, hogy a gyártás gyors és pontos, az abroncsok minősége pedig kiváló legyen. Ugyancsak egyedülállónak számít a vulkanizálásra váró abroncsok szállítását és tárolását végző, teljesen automatizált, 70 ezer darab abroncs tárolására alkalmas raktár.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr6913101020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása