Abroncsfüggők

Drágulnak a gumiabroncsok az emelkedő nyersanyagárak miatt

2017. március 08. 08:17 - butsi77

Jelentősen növekszik a gumiabroncsok ára a következő hetekben. Iparági információk szerint a gyártáshoz szükséges nyersanyagok áremelkedése miatt a gyártók átlagosan 4-9 százalékkal drágábban adják majd termékeiket. A gumiabroncs nagykereskedelem piacvezető vállalata, az Abroncs Kereskedőház szerint a készletek kimerülésével a többletköltség 4-6 héten belül a fogyasztói árakban is megjelenik.

Jelentős áremelést hajtanak végre a gumiabroncs gyártók, amelynek hátterében a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok – szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél - árának újabb drasztikus emelkedése áll. Ezek közül a szénszármazékok és a mesterséges gumifélék ára mintegy 100 százalékkal nőtt tavaly július óta. A természetes gumi kitermelése pedig az áradások miatt csökkent a legnagyobb exportőr országban, Thaiföldön. Ezen kívül az abroncsokba belekerülő acélhuzalok ára is nagy mértékben, 80 százalékkal emelkedett egy év alatt. A többletköltség így valamennyi gyártót érinti.

car-tyres-63928_1920.jpg

Az Abroncs Kereskedőház előrejelzése szerint a jelenlegi készletek kimerülésével 4-6 héten megjelenik a fogyasztói árakban is a drágulás, amely mértéke átlagosan 4-9 százalékos lesz. A fogyasztói kosár e szegmensben 50-100 ezer forint között van, így az átlagvásárlónak akár 15 ezer forinttal is mélyebben a zsebébe kell nyúlnia egy garnitúrára megvásárlásához. A szomszédos Szlovákiában a hírre már most sokan felkeresték a szakszervizeket, hogy gondoskodjanak új abroncsaikról.

Mint Tiszay Árpád, a vállalat kereskedelmi vezetője elmondta: idén valamivel korábban kezdődött a tavaszi kerékcsere szezonja. Az elmúlt években jelentősen kitolódott a téli – nyári abroncsok cseréjének ideje, az autósok többségének emlékeiben még élénken él a 2013. márciusi nagy havazás, amikor hatalmas káosz alakult ki az utakon, amelyeken sokan már nyári gumival közlekedtek.

Nagy rohamra március utolsó, április első két hetében számítunk a szervizekben. A tapasztalataink szerint általában május közepéig az autósok többsége azért lecserélteti téli abroncsait. A hőmérséklet emelkedésével mindenképpen javasoljuk, hogy a téli abroncsok helyett nyárit szereltessenek az autókra. Egy jó minőségű nyári abronccsal felszerelt autó fékútja közel harmadával is rövidebb lehet, mintha téli abroncs feszülne a kerekeken. Nem beszélve arról, hogy a nyári melegben hamarabb elkopik a téli szett és akkor ismét új abroncsokat kell venni.

Egy új, személyautóra tervezett abroncs esetében a profilmélység 6-12 milliméter között van, az előírások szerint legfeljebb 1,6 milliméter mélységig lehet használni, de ez már rendkívül balesetveszélyes, így ezt megelőzően indokolt a leselejtezésük. A szakemberek azt tanácsolják: kopástól függetlenül tíz év után mindenképpen vegyünk új abroncsokat.

 

Szólj hozzá!
Címkék: ipar abroncs

A bejegyzés trackback címe:

https://jogumi.blog.hu/api/trackback/id/tr1012321583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása